2013. december 10., kedd

Az első "zsákmányos" bejegyzés

Dóri | 12/10/2013 |


Ma felkerekedtem kicsiny városomban, és beszereztem pár dolgot.
Az egyik fő célom az Aromax illóolaj keverék volt, a többi pedig úgymond "becsúszott". :)

A levendulavirágzat a karácsonyi ajándékokhoz volt szükséges, a pirosító pedig ugye natúr kozmetikumként kapcsolódik a bloghoz. Ezeked a dm-ben vásároltam, a levendula 499 ft volt, a pirosító pedig 449 ft volt, leakciózva. A karácsonyi készülődés és díszítgetéshez kellett egy fehér üvegfesték, de a boltban meglepődve konstatáltam, hogy ebben apró ezüstcsillámok is vannak, gondoltam mégjobb, így megspórolom a külön csillámpor vásárlást. :D Papírboltban, 565 ft.
Az Aromax olajat és a piros hópehely formájú díszeket a Rossmannban vettem, 999 és 249 ft-ba kerültek. (Az Aromax olaj márka honlapján 1190 ft-ba kerül!) Az olajat már fel is avattam, isteni illata van, már csak egy kis forraltbor kellene a tanulás mellé. :)
A párologtató és a Kókusz mosogatószívacs lelőhelye pedig a Goods Market. A szivacsra nagyon kíváncsi vagyok, Szegeden majd ki is próbálom, a párologtató kerámia pedig működésbe lépett az aromax olajjal, eddig nagyon jól szuperál, már a víz nagyon hamar elpárolog belőle, de ennyi baj legyen.

Tehát összesen:
levendulavirágzat:  499
pirosító:                449
üvegfesték:           565
aromax illó:          999
karácsonyi dísz:   249
kókusz szivacs:    199
párologtató:         315
                         3275 ft-ot fizettem gy csomó holmiért. :)

A szivacsról majd később beszámolok, hogy szuperál.
Ti próbáltátok már?
D.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése