2014. október 19., vasárnap

Inspirációk hétvégére 18.

Dóri | 10/19/2014 |
Ez a hét nagyon zsúfolt volt számomra, ezért önző módon kivettem a tegnapi napot, és semmi fontossal nem törődtem, itthon takarítottam, bevásároltunk és pihentem, ezért mára csúszott az inspiráció.

Most, hogy jön a hűvös idő egyre inkább szeretek ülőfürdőt venni fürdőbombával és gyertyákkal illetve illóolajokkal, nagyon megnyugtató tud lenni. Ehhez találtam egy fürdősót, amit most megosztok veletek is.
forrás
Hozzávalók:
1/3 csésze keserű só
1/3 csésze tengeri
1/3 csésze szódabikarbóna
3 ek. őrölt gyömbér
1 csésze  almaecet

A száraz összetevőket keverd össze és egy jól záródó (dekoratív) üvegben tárold, az almaecetet pedig minden alkalommal a fürdővízbe kell önteni.


Sokan közületek biztosan ismerik a Lush termékeit. Nekem még nem volt hozzá szerencsém, de sok helyen olvastam róluk, így van néhány dolog, amit ki szeretnék próbálni. Például az Angels On Bare Skin arctisztítójukat is, ám az ára elég borsos számomra. Most egy otthon elkészített verziót mutatok nektek, amihez az összetevőket megtaláljátok itt.



További szép hétvégét nektek! :)


2 megjegyzés:

  1. na, most megihlettél! azt hiszem, holnap megyek is bevásárolni... őszi időben nincs is jobb, mint egy meleg illatos fürdő!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, ne is mondd, ma este majd egy órát áztam egy kád forró vízben :)

      Törlés