2014. november 5., szerda

Szilvás-diós piskóta alakbarát verzióban

Unknown | 11/05/2014 |
Sziasztok!
Ismét egy sütirecepttel jöttem, ami megszólalásig hasonlít egészségtelen társához, ráadásul szerintem tökéletesen illik az ősz hangulatához :) 

Ez pedig nem lenne más, mint egy szilvás-diós piskóta, alakbarát verzióban :) 

A receptet a Tovább után olvashatjátok!

Sokszor használom a www.kaloriabazis.hu oldalt, hogy legalább nagyjából meg tudjam határozni,  mennyi kalória vagy szénhidrát van egy-egy receptben, ételben. Most is így tettem, ezért nem kézzel írom le a hozzávalókat, hanem innen másolom be őket:


Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgáját két evőkanál eritrittel szép habosra keverjük, majd hozzáadunk két evőkanál vizet, és azokkal is elkeverjük. Ezután belekeverünk a masszába két evőkanál barna rizslisztet, két evőkanál zabpehelylisztet (nálam ez darált zabpehely szokott lenni) és 2 g sütőport. Ehhez adjuk hozzá a felvert fehérjét úgy, hogy ne törjük össze túlságosan (én általában a hab harmadával fellazítom a masszát, utána könnyebb úgy hozzákeverni a többit, hogy ne törjön nagyon össze).
A masszát sütőpapírral kibélelt (vagy kivajazott) tepsibe öntjük. A tetejére diót darabolunk, megszórjuk egy pici fahéjjal és rászeleteljük a szilvát. 
Légkeveréses sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt.

Ilyen volt előtte:


És ilyen lett sütés után:


Szerintem a két legmeglepőbb dolog az egészben: az egyik, hogy meg nem mondanám, hogy nem fehérlisztből készült a piskóta, a másik pedig, hogy egy darabban (az elkészült mennyiséget 10 darabra vágtam, egy darab 22 g körül van) kevesebb, mint 40 kalória és 3 g szénhidrát van! Ennyi bűnözés pedig a legszigorúbb diétába is bele kell, hogy férjen :)

Remélem Nektek is tetszik a recept és minél többen kipróbáljátok majd!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése